fo_partnerek_fent_2 fo_partnerek_fent_3 fo_partnerek_fent_3_a fo_partnerek_fent_3_b

Sajtónak

Látogatók

Ma: 11

Tegnap: 48

Ezen a héten: 194

Összesen: 67754

Új autó, első verseny, győzelem

Szakadó esőben is színvonalas és látványos csatát vívott egymással a MARB-mezőnye Domaháza és Zabar között.

A gyorsasági szakasz és az időjárás is alaposan megdolgoztatta a mezőnyt a Magyar Amatőr Rally Bajnokság (MARB) legutóbbi futamán. Az Északi Régió idei második versenye összesen három megyében zajlott, mégis viszonylag kis területet ölelt fel. Az adminisztratív és a technikai átvételek után a hatvan páros a pétervásárai laktanyában, a prológon mérte össze az erejét, amelyet – némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten – a Lada Samarás ifj. Magyar Attila, Magyar Attila kettős nyert meg.

Másnap már a majd nyolc kilométeres pálya felé fordult a figyelem. A Szinva-Ép.Szolg Domaháza – Zabar Rallyn a folyamatosan szakadó eső is megnehezítette az egységek dolgát, ettől függetlenül élvezetes és izgalmas csatát látott a kitartó közönség. Egy versenybaleset miatt a mezőny végül nem hat, hanem csupán öt gyorsaságit teljesített, de így is értékelhető volt a futam. A győzelmet végül Galuska Szabolcs és Várfalvi Gábor szerezte meg, a miskolci Ladás egység az első versenyén rögtön győzelemnek örülhetett az új autóval.

Új autó, első verseny, győzelem

Még magázódnak

- Csodás volt az egész, madarat lehet velünk fogatni. A VFTS-el ez volt az első versenyünk, és rögtön győzelemmel debütáltunk. Álomszerű, de nyilván az autóval még össze kell barátkoznunk, ami egy hosszabb folyamatot vesz igénybe. A domaházi sikertől eltekintve ebből a szempontból még csak a magázódásnál tartunk, de szívós munkával egyre jobbak leszünk. Komoly csatát vívtunk a mezőny többi tagjával ezen a technikás pályán, amit a szakadó eső még inkább megnehezített. Az első szakaszon még nem éreztük egymást az autóval, de ezután egyre bátrabban kezdtem nyomni a gázpedált. Bejött, kemény mezőnyben nyertünk, nagyszerű csatában, ami a sikerünk értékét növeli. Egy ilyen jó verseny megnyerése hatalmas lendület ad, május végén Lyukóbányánál ismét támadunk. – mondta Galuska Szabolcs, a futam győztese.

A Szinva - Ép. Szolg Domaháza – Zabar Rallysprinten a győztes kettős szűk tizennyolc másodperccel autózott gyorsabban a másodikként zárt Fancsik Gergely, Faragó György (Lada VFTS) duónál, és valamivel több mint fél percet vertek a harmadik Riskó Dániel, Bartha Nándor (Toyota Corolla) egységre. Az amatőr sprintbajnokság május utolsó hétvégéjén Lyukóbánya és Parasznya között folytatódik.

Új autó, első verseny, győzelem

A Szinva – Ép. Szolg Domaháza – Zabar Rallysprint végeredménye:

1. Galuska Szabolcs, Várfalvi Gábor (Lada 2017) 23:34,8

2. Fancsik Gergely, Faragó György (Lada VFTS) +17,8

3. Riskó Dániel, Bartha Nándor (Toyota Corolla) +30,9

4. Kókai Gábor, Ungvárszki Milán (Lada VFTS) +36,5

5. Vörös Gábor, Lendvai Szabolcs (Lada 2017) +54,7

6. Gyenes Attila, Kiss Norbert (BMW 320i) +1:03,8